Sporttudományi szakember

A Magyar Testnevelési Egyetem Humánkineziológia szakán végeztem alap, valamint mesterképzésen. Az egyetem évei alatt kezdtem el foglalkozni az emberi mozgatórendszer gyakorlati fejlesztésével. Szakmai gyakorlatomat az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben (OORI) töltöttem. Azóta egyrészt a profi sportban tevékenykedem, mint atléta edző, valamint a teljesítménydiagnosztika és biomechanikai mérések körében, másrészt a mozgásterápia és sportrehabilitáció területein. Saját sportkarrierem alatt rengeteg tapasztalatot szereztem az akut és krónikus sérülések kezeléséről, terápiás megoldásokról és teljesítménydiagnosztikáról. Ezen tapasztalatok is hozzásegítettek, ahhoz hogy 2018-ban összetett országos bajnoki címet szereztem atlétikában. Azóta rengeteg sportolónak segítettem a felkészülését, köztük elsőosztályú röplabdások, kosárlabdázók, atléták, valamint kézilabdások és focisták erőnléti és sportrehabilitációs edzését is irányítom/irányítottam.

Rólam mondták
Miklós (28)

Rendszeresen jártam futni korábban amatőr szinten, sajnos elkezdett fájni a lábszáram, majd később a derekam is, emiatt abba hagytam a sportolást egy időre. Petivel 2019-ben kezdtünk el együtt dolgozni, ahol több testtartás és funkcióbeli problémára is rávilágított. Körülbelül 2-3 hónap után kezdtem el pozitív változást tapasztalni. Mérséklődtek a fájdalmaim, stabilabbnak éreztem magam. Mostanra már Peti edzéstervei alapján mozgok rendszeresen, ahol folyamatos kiegészítőgyakorlatok mellet járok futni komolyabb fájdalmak nélkül.

Erzsébet (50)

16 térdműtétem volt illetve a gerinc deréktáji részénél is probléma adódott. A sport így sok esetben fájdalmas volt, mert hol a térdeim, hol a derekam nem volt jó. A sportot, például futást nem szerettem volna feladni így gondoltam szakemberhez fordulok, aki tud segíteni az erősítésben azoknál az izomcsoportoknál amik esetleg gyengébbek, illetve ezzel a helyes terhelés elérése volt a célom. Heti 1 alkalommal dolgoztunk együtt, így kb 8 hónap után éreztem igazán a javulást mikor már 5km-t letudtam úgy futni, hogy a futás alatt és utána sem fájt a térdem. Sokszor nehéz volt, de Peti olyan szakember, akit ajánlok mindenkinek akik sport sérülésben, vagy valamilyen mozgásszervi betegségben szenvednek. Az edzések jó hangulatúak, és amire esetleg kiváncsi vagyok, választ is kapok a kérdéseimre.

Gréta (20)

Kézilabda meccsen sérült meg a bokám. Az újra pályára állás érdekében kerestelek meg, hogy minél hatékonyabb gyógytornát csináljak. 5-6 alkalom kellett ahhoz, hogy helyrehozzuk. Elégedett voltam, mivel már az első pár alkalom után éreztem azt, hogy jobb a lábam. A gyakorlatok egy kicsit kemények voltak, de hát a könnyű gyakorlatokkal nem lehetett volna ilyen hatást elérni. Én mindenkinek ajánlanálak.

Ágnes (44)

Mindig aktív, sportos életmódot éltem. Az elmúlt években elkezdett fájni a derekam, sérvesedés lett a gerincemben, ami az idő előrehaladtával egyre rosszabb lett. A fájdalomcsillapító tapasz csak ideiglenes megoldást nyújtott és igen korlátozva voltam a mindennapi mozgást tekintve. Körülbelül 2 hónap mozgásterápia múltán érezhetően jobb lett a fizikai állapotom, könnyebben mozgok a hétköznapi munkáim során. Csak ajánlani tudom másoknak is.

Mozgásterápia

Mozgásterápia alatt a mozgatórendszeri fájdalmak mérséklését és megszüntetését szolgáló egyénre szabott mozgásos gyakorlatokat értjük. Közösen megtaláljuk a fájdalommentes és biztonságos sportolás útját. A terápiás alkalmak során megváltoztatjuk a hibás, berögzült mozgáshabitust. Kezeljük az alul, valamint túlműködő izomrészeket, egyén specifikus mozgás-edukációt alkalmazva pedig fenntartható mozgásformákat tanítok. Általánosan elmondható, hogy már néhány terápiás alkalom jelentősen csökkentheti meglévő mozgásszervi panaszait.

Milyen esetben jelentkezzen be hozzám?
  • -akkut sérülések, izomhúzódás, szalagszakadás/húzódás,csonttörés, ficam,
  • -krónikus fájdalmak: nyakfájás, hátfájás, derékfájdalom, térdfájdalom, bokafájdalom,
  • -gerincferdülés, tartáshibák, lábboltozat süllyedés (lúdtalp),
  • -műtétre felkészítés, műtét utáni rehabilitáció,
  • -immobilizált állapotok, változó életkor, idősödéssel járó mozgásszervi fájdalmak,
  • -életmód váltás, fogyás.
Személyi Edzés

Erősödés, fogyás, rehabilitáció, állóképesség növelése, kondíció megtartása, prevenció? A különböző célok jól megválasztott edzéstípusokat és személyre szabott táplálkozást igényelnek. Ebben tudok segíteni, figyelembe véve az edzettségi állapotot, a sportmúltat, a testmozgásra fordított időt. Minden korosztályban várom a sportolni vágyókat, speciális helyzetben lévőket is! Célorientált edzésre, következetes munkára, nyugodt és derűs légkörre számíthat, aki hozzám fordul. Első alkalommal feltérképezem a jelenlegi állapotodat és meghatározzuk a célodat, így az egyéni adottságaid figyelembevételével tudjuk elkezdeni a közös munkát, ami teljes mértékben rád szabott lesz.

Az alábbi edzéstípusok jellemzőek nálam
  • -Gerinctréning, szegmentális stabilizáció, korrektív tréning, mozgásfejlesztés
  • -Köredzés, állóképesség fejlesztés
  • -Erőedzés, olimpiai súlyemelés
Képesítések
  • Bsc, Msc, Humánkineziológus
  • Performance Enhancement Specialist
  • Strength and Conditioning coach
  • PERFORMANCE ENHANCEMENT SPECIALIST (PES) Erőnléti Tréner IWI Nemzetközi Fitnesziskola
  • Mozgásos Testelemzés® (MoTe®)
  • Manuális Neurodinamika Fasciaorganizáció® - MaNeFa® Manuálterápia
  • Mozgásos Tape® - MoTape® (Kinesio Taping)
  • Intelligens Torna®